SOS: kiscicák várják szerető gazdik jelentkezését

2008.08.19. 12:48 - tenderlovingcake

Címkék: kiscica állatvédelem állatkínzás gazdikereső

Most kaptuk Edit szomorú levelét, akik 3 kiscicát szeretne megmenteni, ezért kéri örökbefogadók jelentkezését mielőtt még késő lenne. Nem megszokott dolog egy munkahelyen állatokat gondozni, azonban az irányukban mutatott felelősségvállalás igencsak példaértékű. A munkaadók pedig rájöhetnének arra, amire nyugaton is egyre többen: egy állat jelenléte a munkahelyen igencsak pozitív hatással lehet az ott dolgozókra és a munkavégzésre is. Addig viszont nagy szükség van az Edithez és munkatársaihoz hasonló emberekre.

Kedves Egyesület!
Egy olyan munkahelyről, ahol igazából hely is, meg gondoskodás is
lenne a született kiscicák részére, mégis szükségét érezzük, hogy
segítséget kérjünk ilyen módon is.
 Hosszú évek óta, pár itt élő cica időnként kölykezik, etetjük,
gondoskodjuk őket, néha egy-egy eltűnik, vagy egy-kettővel több
lesz,belvárosiak lévén biztos ,hogy veszély is leselkedik rájuk. Négy-öt
állatkánál így sem szokott több lenni. És itt is mindig akadt pár ember,
aki összeegyeztetve folyamatosan gondjukat viselte, télen fedelet
építettünk, és langyos tejet is kaptak az eledelen kívül is.
 Mostanra azonban előállt egy olyan helyzet, hogy valószínűleg egy
másfajta elv szerint  valaki "elrendezte" őket, hiszen hirtelen három
kedves kis állat hova tűnt volna csak úgy el...
 Jelenleg is van három szinte egyforma pár hetes tigriscsíkos, akiket mi
ellátunk, de félünk, hogy a "hóhér" - parancsra - rájuk is lesújt, és
ezúton szeretnénk esetleg gazdit találni nekik, kissé megfáradva, hogy
olyan utasítás ellen hadakozzunk, ami eleve eldöntött, mert a szabály
az szabály, egy munkahelyi belső udvarban nincs helye macskáknak, és
különben is miféle hóbort ez, és majd rend lesz itt, és punktum...
 Kérjük, ha lehetőség van hirdetésben az egyesület honlapjára
felhelyezni, mellékelt telefonszámmal, talán sikerül jó helyre menekíteni
őket. Talán az idősebbek nem szúrnak szemet azután és ők
megmaradnak nekünk.
                                      köszönettel és üdvözlettel:
                                               A.Edit
                                            tel.:  70 250 4363

A bejegyzés trackback címe:

https://philip-egyesulet.blog.hu/api/trackback/id/tr22622940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása